A nők betegségeik megelőzése az egész család és a társadalom érdeke. Hiszen a nők azok, akik a kezükben tartják környezetük jóllétét.

Mégis a hölgyek azok, akik hajlamosak saját érdekeiket szeretteik érdeke alá rendelni, így minden családtagot előbb küldenek orvoshoz, mint ahogy maguk ezt tennék.

A férfiakat és nőket általában ugyanazok a betegségek, például fertőzések veszélyeztetik. Azonban az eltérő életmódból és az anatómiai sajátosságokból az is következik, hogy számos egészségügyi probléma különbözik náluk. Elengedhetetlenül fontos, hogy ismerjük saját testünket; tisztában legyünk felépítésével, működésével és azzal, hogy mi módon tudjuk megőrizni egészségünket.

Mit tegyünk, és mit kerüljünk ennek érdekében?

Életminőségünk megőrzésével kiváló egészségi állapotban leszünk, önbecsülésünk a helyére kerül, és ezek segítik belső egyensúlyunk fenntartását. A kiegyensúlyozott étrend, a megfelelő testmozgás, bizonyos szokások elsajátítása, a kielégítő szexuális élet és a tudatosság rendkívül fontos minden nő számára.

A XX. század elején a nyugati világ asszonyai idejük legnagyobb részét házimunkával töltötték. Az olyan ház körüli feladatok, mint például a főzés és a mosogatás, heti 44 órát vettek igénybe. A takarítás, mosás és a gyerekek felügyelete mellet már nagyon kevés idejük maradt kikapcsolódásra. Ma az Egyesült Államokban a nők 70%-a dolgozik, és folyamatosan csökken a főzéssel töltött idő. Nincs ez másként hazánkban sem. Egy a KSH adatbázisából származó adat szerint például 2000 és 2006 között 26%-kal nőtt a házon kívüli étkezésre fordított kiadások nagysága és ez a szám máig folyamatosan emelkedik.

Victoria Secret - női betét - méregtelenítő havasi lótusz betétAmikor egészségről és jólétről esik szó, akkor elmondható, hogy a XXI. századi modern nők célja, hogy minél tovább megőrizzék egészségüket, szépségüket és fiatalságukat. Ezért sportolnak, egészségesen táplálkoznak, wellness programokra, esetleg kúrákra járnak, és így tovább. A Victoria Oriental Culture & Health a nők fizikai adottságait és testápolási szokásait szem előtt tartva, a környezeti egészségápolás elvei alapján fejlesztette ki a “Victoria Secret Female Personal Care” termékét egy tudományos formula alapján, amely bakteriológiailag tiszta laboratóriumban készül.

betét egyedülálló termék, amely nem tolakodó módon, hanem külsőleg, a gát nyálkahártya membránjának puhaságát, a perifériás hajszálerek vérkeringését és felszívóképességét kihasználva juttatja hatóanyagát a bőr alá.  A nemi szervet tisztán tartja a baktériumoktól, méreganyagoktól, megóvva a petefészek egészséges biológiai környezetét.

Ma hazánkban a nők fizikai és pszichés egészsége az egészségügy elhanyagolt területe.

Magyarországon köztudott, hogy a nők testi és lelki egészségi állapota az európai fejlett államokhoz képest rosszabb. Pedig a testi és lelki betegség megelőzése minél fiatalabb korban kellene, hogy elkezdődjön. Hiszen fiatal korban kialakul a negatív lelki beállítottság és azok a megküzdési stratégiák, amelyek önkárosító magatartásformákhoz vezetnek. Mint a dohányzás, alkohol és pszichoaktívszerek-fogyasztása. Ezek a tényezők mind hosszútávon károsítják a nők egészségét.

Gyakran felmerül a kérdés, miért is szükséges a női egészségről külön beszélni. A nők egészségi állapotát biológiai, hormonális és pszichés különbözőségükből következően, más-más védő és károsító tényezők jellemzik. Bizonyos betegségek inkább a nőket sújtják. Így például a csontritkulás, szorongásos zavarok és a depresszió is lényegesen gyakoribbak a nők körében. Érdekes módon a nők nagyobb arányban értékelik rossznak egészségi állapotukat, mint a férfiak.

A nők fogamzásképessége és a kívánt vagy nem kívánt terhesség problémaköre is fontos kérdés a nők egészségével kapcsolatosan. Magyarországon a nőgyógyászati szakellátás minősége széles skálán mozog. Bizonyos régiókban az orvosok és egyéb egészségügyi dolgozók attitűdje a nőkkel szemben meghatározó például a korszerű fogamzásgátlás alkalmazásánál vagy meddőségi kérdésekben.

Egy nőnek a terhesség alatt is figyelnie kell az egészségére.

Ugyanis a terhesség alatt megváltozik az édesanya immunrendszerének működése a baba érdekében. Így viszont a kismama fogékonyabbá válhat egyes fertőzésekre vagy a szokásosnál súlyosabban megbetegedhet. Hisz nagy kihívás előtt áll a női szervezet, egyfelől „hord” a testében egy másik embert. Másfelől saját magán túl a magzatot is meg kell védenie a betegségektől.

A legtöbb nő úgy gondolja, hogy ha egészséges életmódot folytat, helyesen táplálkozik, rendszeresen mozog, nem dohányzik, egyéb káros szenvedélyei sincsenek, akkor nem lehetnek meddőségi problémái. A sikeres fogantatás egy igen összetett és bonyolult folyamatrendszer eredménye. Vagyis bármely összetevőjének meghibásodása meghiúsíthatja a sikeres gyermeknemzést.

Babamama kapszulaKisgyermek-tervezés előtt mi ajánljuk, a Babamama Kapszulánkat. Ami mindkét nemnél, megnövelheti a libidót (nemi vágyat), megerősítheti az immunrendszert.
A nőknél megszüntetheti a száraz hüvely állapotát, beállíthatja a havi vérzés mennyiségét és a szülés utáni fáradtságot is csökkentheti. Kínai csüdfű, Lícium (Goji bogyó), Eleuthero ginseng kivonatot tartalmaz.

Mivel a nők gyakrabban fordulnak orvoshoz, megoldhatatlanul krónikus panaszok miatt sokszor elvesznek az ellátórendszer labirintusában. A testi, lelki és szexuális bántalmazás gyakorisága nemzetközi és hazai felmérések szerint aggasztó jelenséget tükröz. Az agresszió élménye különböző szomatikus és pszichés egészségkárosodáshoz vezethet. Mint például krónikus fájdalom szindróma, szorongás és depresszió.

Nyilvánvaló, hogy egy rendszeresen mozgó, kiegyensúlyozottan táplálkozó, a stresszt okosan levezető nő sokkal nagyobb feladatokat tud vállalni a munkájában és a családjában.

Többet bír mint az, akinek krónikus és akut betegségeivel kell foglalkoznia. Éppen ezért a rendszeres szűrések, mint például nőgyógyászati, fogászati, ortopédiai, belgyógyászati mellett a helyes életmód kialakítása lenne a legfontosabb feladat. Erre ma már személyre szabott felmérésekkel és tanácsadással lehetőség is nyílik. De most elsősorban a szemléletváltás a nagy feladat! A nőknek sokkal tudatosabban kell óvniuk az egészségüket, a kondíciójukat, hiszen rájuk alapul a család, és közvetve a társadalom jólléte.

Suprelax idegrendszeri panaszokraEzért is ajánljuk minden nőnek a Suprelax kapszulánkat, a feszültségmentes életért. Hozzájárulhat és elősegítheti az idegrendszer normál működését, megszüntetheti az alvászavart, a depressziót, a szorongást. A bazsarózsa-gyökér Kínában Mu Dan Pi néven ismert és a hagyományos kínai orvoslásban (TCM) széles körben alkalmazott gyógynövény.

Ízében keserű és csípős. A TCM elmélet szerint elősegíti a vérkeringést, a vénás véráramlást, megszünteti a vérpangást, tisztítja a vért. Klinikai kezelésekkel bizonyították fájdalomcsillapító, görcsoldó és antioxidáns, valamint koleszterin- és vérnyomás csökkentő hatását is.

Dr. Weiya Teng-et bárki megkeresheti Budapesten (1085 Budapest, Csepreghy u. 2. Fszt. 1.) és fordulhat hozzá egyéni panaszával, problémájával rendelőjében. Szívesen ad tanácsot, állít össze személyre szabott kúrát. A rendelő minden hétköznap reggel kilenc órától este hat óráig fogad betegeket, gyógyulni vágyókat, de előzetes bejelentkezés szükséges. Ez megtehető az alábbi elérhetőségek egyikén: telefonszám: 06 30 597-8589 vagy az infovictoria888(kukac)gmail.com címen.

Pin It on Pinterest