Előre tisztázandó, hogy a stressz nem egy betegség, sem orvostudományi, sem pszichológiai értelemben, hanem egy válaszreakció.

S, mint ilyen, az evolúció során alakult ki, azért, hogy a szervezetet, belső egyensúlyából kimozdító behatás ellen, a fellépő diszkomfort érzet nyomán, válaszreakcióra serkentse. Élettanilag a stressz ezért, egy sor válaszreakciót kényszerít ki a szervezetből. Például növekszik a máj glikogén lebontása, az izmok glükózfelhasználása, hogy az energia gyorsabban termelődjön, továbbá fokozódjon a mellékvese hormonjainak, az adrenalinnak és a noradrenalinnak a kiválasztása, hogy segítsen a jelentkező kihívás megoldására alkalmas állapotba kerülni. Pszichológiailag, vagyis lelkileg pedig a már mindenki által tapasztalt, kellemetlen, szorongó közérzet, illetve egyéb, személyenként eltérően jelentkező érzelmi állapotok, úgy mint aggódás, agresszió, vagy ijedtség.

Bár a stresszt nagyon sokan civilizációs betegségnek gondolják, alapvetően nem az. Mivel kialakulásának evolúciós okai vannak, éppen ezért, egy régóta magunkban hordozott biológiai jellemzőnk, amelyet modern és elmagányosodó világunkban csak újraértelmezhetünk a megváltozott civilizációs körülményeknek megfelelően. Pontosan ezért veszélyesebb a ma emberére nézve, hiszen nem a stresszfaktorok száma növekedett szignifikánsan, hanem a mindennapi életünk vált olyanná, hogy tartósan belehelyezkedve egy-egy társadalmi szerepünkbe, – a munkahelyen, iskolában, párkapcsolatban vagy a családban – folyamatosan szembesülünk kényes helyzetekkel, amelyek egy részében csak stresszelünk.

Külön probléma, hogy a tartós stressz hatására kialakulhat bennünk a szorongás, ami pánikbetegségekbe fordulhat, amely nehezen kezelhető pánikrohamokban jelentkezik. Ennek nyomán egész életünkre és közérzetünkre rányomhatja bélyegét a depresszió, némelyeknél jelentkezik a fásultság miatti elhízás, másoknál pedig a folyamatos étvágytalanság miatt, a radikális soványság.

Tartós és kóros formájában pedig az egészségünk is odalehet.

Azonban mielőtt feladjuk minden reményünket, érdemes tudnunk, hogy igenis van rá megoldás. Persze nem válik be mindegyik mindenkinél, de próbálkozni érdemes és fontos!

A kezdő lépés mindenekelőtt, ha megállunk és felmérjük, mibe is kerültünk, mi a stressz forrása. Természetesen könnyű lenne ezután változásra biztatnunk magunkat, de a helyzet koránt sem ennyire egyszerű. Mivel a bajt többségében élethelyzeteink okozzák, ezeken változtatni nagyon nehéz, és nem is csak rajtunk múlik. Elbocsátással nézhetünk szembe munkahelyünkön ha szóba hozzuk megváltozott igényeinket, vagy megvetésre számíthatunk, ugyanezért családunkban. Ezért elsősorban az apróságok terén kell változtatni, amivel valamennyire erősíthetjük pszichénket és könnyítünk magunkon. Ezt legkönnyebben a reagálásunk mértékének csökkentésével idézhetjük elő.

A saját megoldásokon túl, második kört a stresszoldók jelentik, amelyek a számunkra káros élettani folyamatokat mérséklik. A stresszoldók és nyugtatók egyaránt lehetnek orvos által felírt szerek, illetve gyógy- és nyugtatóhatású készítmények, vitaminok. Mielőtt a komoly mellékhatású antidepresszánsokhoz nyúlnánk érdemes alternatív megoldásokkal próbálkozni!

Suprelax idegrendszeri panaszokraSzüneteket érdemes beiktatni a napunkba és kamilla teát szürcsölni, de beválhat a komló, a citromfű és a narancsfű is. Az italunkat édesíthetjük esetleg mézzel, vagy ehetünk mellé egy kis csokoládét a boldogsághormonok miatt. A folyamatos hatás kedvéért azonban érdemes hosszabb távon és rendszeresen gyógynövényeket és vitaminokat fogyasztanunk. Erre tökéletesen megfelelnek a Suprelax és Holistic Harmony – Digest Detox elnevezésű készítmények.

Előbbi a macskagyökér, a bazsarózsa-gyökér és a mentalevél kivonatával segít, amihez 60 mg C-vitamin is járul. Míg a kivonatok segítik az immunrendszer működését, serkentik a görcsoldást és fájdalomcsillapítást, addig a C-vitamin hozzájárul a nélkülözhetetlen fehérje-szintézishez, ezzel együtt pedig a vitalitásunkhoz. Utóbbi pedig az anyagcsere meggyorsításáért felel, ezáltal a felgyülemlett káros anyagokat kiszűri és kiüríti. De leginkább a tartósan fennálló stressz okozta elhízást kezeli, csökkentve a puffadást, a magas koleszterinszintet, ami magával hozza a szív és érrendszer javulását, vagyis az egész testünk jobb oxigénellátását.

Lélegezzünk hát fel együtt!

Forrás:
American Psychology Association
WebMD 

Pin It on Pinterest